Kedd este színház-, film- és táncművészet kategóriában osztották ki a Junior Prima díjat annak az öt, harminc év alatti művésznek, akik korosztályuk legjobbjai között is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. A díjat végül csak négyen vették át, a jelenleg szabadúszó Vilmányi Benett „megköszönte az elismerést, de személyes nézeteire hivatkozva nem vette át a díjat”. A Telex megkereste a színészt, aki elmondta, eredetileg nem tervezte visszautasítani a díjat, de
annyira feldühítette, hogy az átadó előtt külön kérték, hogy ne politizáljon a beszédében, hogy mégis így tett.
Mint mondta, előzetesen két fix mondattal számolt, ez a két mondat pedig nem volt mentes a politikától, szerinte ugyanis nehezen lehet politikamentesen fogalmazni, bármilyen művészetről legyen is szó. Miután ő volt az első, akit szólítottak, a kérés és
az átadó között eltelt tíz percben nem is volt ideje lehiggadni, így végül egy nagyon dühös hangvételű beszédet mondott.
Ebben többek közt arról beszélt, hogy a politika és a kultúra összetartozik, és bejelentette, lemond a díjról, dacára annak, hogy egyébként nagyon kevés pénzért dolgozik. Vilmányi a Telexnek úgy fogalmazott, nyilván lehetett volna ezt sokkal méltóságteljesebben is csinálni, magát a gesztust viszont nem bánta meg, és mint mondta, az elismerést sem fogja utólag átvenni.
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI